November 15-én iskolánk házi vers- és prózamondó versenyt szervezett alsó tagozatos diákjaink számára, melynek a Németh László Könyvtár adott helyszínt. Brichta Barnabás, 1.b osztályos tanulónk
2023. november 10-én tartott Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójában, az alsó tagozat 4.b osztályából a Nyelvtangekko csapat 3. helyezést ért el. Gratulálunk Bakos Rozáliának Berár-Guóth
A magyar nyelv napja alkalmából ma délután iskolai vers- és prózamondó versenyt tartottunk, melyre szeretettel vártunk minden érdeklődő gimnazistát. A 9-10. osztályos korcsoportban szavalatával megosztott
Bakos Rozália, 4.b osztályos tanulónknak 2023.augusztus 13-án nyílt egy önálló kiállítása Sarudon, a Huculudvar Lovasközpontban, ahol több lovas és egyéb képét is kiállították. Gratulálunk!
Technikatanárok Országos Egyesülete és a Balatonfűzfői VÁCISZ Egyesület által meghirdetett Irány a csillagos ég Országos pályázat döntőjébe került pályamunkák eredményhirdetésére Balatonfűzfőn került sor szombaton. A
Az összefoglalót készítette: Oszoli Diána Natália (11.A): „A VII. Ceglédi Filmfesztiválra forgattunk páran 9/Ny-ból egy kisfilmet, amely az iskolai életet mutatja be. Címe: Egy nap
A Miskolcon megrendezett Országos Környezetismeret-környezetvédelem csapatversenyen iskolánk 2.helyen végzett. A csapat tagjai Gilly Sára, Kalmár Kinga és Zsitnai Zsófia, a 6.c osztályból. Felkészítő tanáruk Giday
Az idén is részt vettünk a Fővárosi költészet napi versillusztrációs pályázaton iskolánk tanulóival, melynek ünnepélyes megnyitója és díjátadója április 21-én a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben volt.
Részt vettünk a Fővárosi Komplex Rajzverseny 3. kategória (tagozatos és művészeti iskolák) eseményén. A 10. évfolyam március 22-én, a 9. évfolyam 29-én alkothatott a Ludwig
Az alsó tagozatos diákok március 15-i ünnephez kapcsolódó szövegek szép, pontos lemásolásával vehettek részt a Szépírás-Kézírás Versenyen, ezzel bizonyítva, hogy napjainkban is mennyire fontos minőségi
A honlapot készítette: Velinsky Márton, Vábró Áron
A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.