Az Erasmus csapat újra úton. Ezúttal Toulonba, Franciaországba mennek, ahol a gyerekek első világkiállításán képviselik iskolánkat és Magyarországot.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Erasmus+ Kids’ Universal Exhibition pályázat mobilitás – Gävle, Svédország, 2022 Az Eramus+ Kid’s Universal Exhibition pályázatának keretében a
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Erasmus+ Kids’ Universal Exhibition pályázat 3. mobilitás – Lanzarote, 2022 Az Eramus+ Kid’s Universal Exhibition pályázatának keretében a harmadik
A kialakult járványhelyzet miatt sajnálatos módon a december 7-11 között tervezett magyarországi Erasmus+ találkozó elmaradt. Diákjaink azonban ennek ellenére meglepetéssel készültek a résztvevők számára. Elkészült
Poszterbemutató Az Eramus+ pályázat (Diákok első világkiállítása) keretében diákjaink bemutatták első közösen készített megvalósítandó feladatukat: a pályázat poszterét, mely remélhetőleg a zsűri tetszését is elnyeri
Erasmus+ pályázat első találkozója Kassán Iskolánk 2019 nyarán az Európai Unió által finanszírozott Eramus+ program Iskolai Együttműködések pályázatot nyert. Ennek keretében az első találkozóra
A honlapot készítette: Velinsky Márton, Vábró Áron
A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.