Search
Close this search box.

Erasmus+ pályázat első találkozója Kassán – 2019

Kassa2

Erasmus+ pályázat első találkozója Kassán

 

Iskolánk 2019 nyarán az Európai Unió által finanszírozott Eramus+ program Iskolai Együttműködések pályázatot nyert. Ennek keretében az első találkozóra 2019. november 10-16 között került sor Kassán, Szlovákiában. Iskolánkat a 9.A osztályból 4 tanuló (Farkas Kamilla, Harmat Amanda, Konka Alexandra és Révész Réka) és két tanár (Hőnig Anikó és Kullmann-né Juhász Edit) képviselte.

A hat ország – Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Szlovákia és Magyarország – itt találkozott először személyesen.

A hét folyamán először a diákok kiselőadásából nyerhettünk betekintést egymás kultúrájába, a helyi szokásokba és az iskolák életébe. Az alpolgármester asszonynak ismertetni tudtuk projektünket, akit projektünk célkitűzése lenyűgözött és munkánkat támogatva a helyi közlekedési társaság elektromos autóbuszát biztosította ingyen számunkra, hogy a városon belüli helyszínekre eljuthassunk.

A héten betekintést nyerhettünk a kassai sportiskola életébe is. Részt vettünk a 9. évfolyam köszöntésén, a gólyabáljukon, melyen minket is vendégül láttak. Egy másik eseménye egy szomorú történelemi momentumhoz kapcsolódott. 1939. november 17-én a cseh- és morvaországi intézményeket bezárták, több diákvezetőt pedig kivégeztek és több, mint 1200 professzort és diákok koncentrációs táborba vittek. 1941-ben november 17-ét a Nemzetközi Diáknappá nyilvánították Londonba, melyre az iskola minden évben rendhagyó sportesemény keretében emlékezik. Ebbe vontak be minket is. Az ünnepélyen a város és a szlovák sportélet több kiemelkedő személye is részt vett, velünk együtt. Diákokat tüntettek ki kiemelkedő sporteredményeikért. Az ünnepély után pedig a tanulók együtt vettek részt vidám sportos feladatokban.

Egyik délután a várossal közösen is megismerkedhettünk. Helyi idegenvezetőnk, Milan Kolcun író volt, aki 2018-ban Kassa díszpolgára lett.

A projekt alaptémájához – természet és technológia kapcsolata illetve mit tud a technológia segíteni a környezet védelmében – kapcsolódóan alakultak a programok és a diákok heti feladatai is. Részt vettünk külső helyszínen, egy múzeumban tartott kémia és fizika órán. Látogatást tettünk a helyi szelektív hulladékgyűjtő telepen, ahol betekintést nyertünk az ott végzett munkával interaktív feladatok segítségével, teleplátogatással egybekötve.

A hét végén a projekt folytatásán gondolkodhattunk együtt a diákokkal. Mivel a végső cél a környezet és technológia összehangolása kapcsán egy gyermekek számára tartott világkiállítás, a gyerekek előzetesen már szeptember óta kutakodtak országuk világkiállítással kapcsolatos vonatkozásai után. Ezeket az eredményeiket előadás keretében megosztották egymással Kassán. A találkozó végére kialakult, hogyan képzelik el a gyerekek az általuk létrehozott világkiállítást. Az országok Kassán lévő diákjai lettek az első nagykövetek, akik a projektben résztvevő többi diák felé továbbítani fogják a megbeszélteket. November második felében pedig elkezdődik a munka folytatása, melyben az összes diák a saját országában az általuk elképzelt világkiállítás plakátját fogja elkészíteni.

Kassa1
Kassa1

Egyéb híreink

2024/25-ös tanév

Iskolában FŐ az egészség tankonyha program

„Elmentünk, megfőztük és az iciri-piciri 5.b osztály mind megette… Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat által támogatott „Iskolában FŐ az egészség tankonyha program”-on vett részt kedden

medvevar medve
2024/25-ös tanév

MedveVár – leendő elsős foglalkozás

Tájékoztató 2025-2026. tanév leendő 1. osztályos tanulói számára   A leendő első osztályos tanulók és szüleik számára lehetőséget biztosítunk iskolánk megismerésére: MedveVár 2024. október 18.

2024/25-ös tanév

Budapesti Röplabda Diákolimpia

Iskolánk lány csapata 2024. október 7-én ismét a Röplabda Diákolimpia budapesti fordulóján vett részt. Az elődöntőt a Leöwey Gimnázium csapatával játszottak és 2:0-ás győzelemmel csoportelsőként

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.