Csik Ferenc, olimpiai bajnok halálának évfordulóján rendezi meg iskolánk a Csik-napokat. Az első napon, hagyományosan neves előadók érkeznek, a média-
Az iskolában már hagyomány, hogy március 22-én kékben jövünk. Az idén a mellékelt víz világnapi installációnkkal emlékezünk meg az alkalomra.
Hagyományainknak megfelelően idén is bemutatkoztak az előkészítő évfolyam gimnazistái, a szünet előtti utolsó tanítási napon a 9.Ny tanulói adták elő
December 3-án megtartottuk iskolánk hagyományos szalagavató bálját.
Az őszi szünet első vasárnapján, okt. 25.-én sor került a „Csik Országjáró Kirándulások”, avagy „CsOKi” programsorozat első túrájára az iskola
2019.12.04-én rendeztük meg iskolánk hagyományos német nyelvű adventi délutánját. A jó hangulatú műsor keretén belül a szülők is betekintést nyerhettek
2019. október 3-án ellátogattunk testvériskolánkba, a Kassai Sportgimnáziumba, ahol jó hangulatú, barátságos vízilabda meccset játszottak tanítványaink a kassai diákokkal. Csapatunk
Ebben a tanévben meghirdettünk egy fotópályázatot, melyen alsó és felső tagozatos tanulóink és gimnazistáink egyaránt indulhattak. A fotók az alábbi
Hagyományainkhoz híven az idei tanévben is március 30-31-én emlékeztünk iskolánk névadójára, Dr. Csik Ferencre. A Csik-napok első napján tagozatonként más-más
A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.