MedveVár, leendő elsős program

„Március 7-én került sor a Medvevár harmadik programjára, amely egyben a tanév utolsó ilyen eseménye volt. A leendő elsős gyerekek, és szüleik látogattak el a programra, hogy betekintést nyerhessenek az iskolai életbe, megismerkedhessenek a leendő tanító nénikkel
A gyerekeket változatos programok várták: a délután közös mondókázással és énekléssel kezdődött, amely nemcsak bemelegítésként szolgált, hanem oldott, vidám hangulatot is teremtett. Ezt követően egy hét állomásból álló akadálypályán tehették próbára ügyességüket. A program végén kreativitásukat is kibontakoztathatták, hiszen a tanító nénik vezetésével kézműves foglalkozáson vehettek részt.
Míg a gyermekek aktív, játékos tevékenységekkel ismerkedtek, addig a szülőket Polgár Anikó, iskolánk főigazgatója tájékoztatta a leendő első osztályokról, az intézmény pedagógiai programjáról és a beiskolázás menetéről. A rendezvény végén kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt, ahol a szülők választ kaphattak felmerülő kérdéseikre, valamint személyesen is találkozhattak az iskola pedagógusaival.
A sikeres esemény lebonyolításában gimnazista diákok is segítettek.”
(Jakab Ágnes, szabadidő szervező)

Egyéb híreink

2024/25-ös tanév

ÖKO-Zen-kert megnyitó

„ÖKO iskolánkban minden évben új ZÖLD ötleteket valósítunk meg. Az idei tanévben ősztől folyamatos, lelkes kertfejlesztést – kert megújítást hajtottunk végre az alsós ÖKO szakkörösökkel

2024/25-ös tanév

Megemlékezés Németh Lászlóról

„Németh László halálának 50. évfordulója alkalmából iskolánk képviseletében a megemlékező műsor felső tagozatos szereplői és Nagy Adrienne tanárnő koszorút helyeztek az író emléktáblájához. Az ünnepi

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.