Elhunyt Dorogi László judomester

Életének nyolcvanhetedik esztendejében elhunyt Dorogi László negyedik danos judomester, testnevelő, a Csik DSE judoszakosztályának egykori vezetője, az iskola tanára.

1994 áprilisában a Testnevelési Egyetem történetében először az elsőként megírt alternatív küzdősportos judo törzsanyagával taníthattak a tanárjelöltek. 1994-ben pályázattal Tokióból Maszahiro Szudo harmadik danos judomester személyében japán önkéntes judoszakos testnevelőt kapott három évre a DSE és az iskola.”

1996-ban az ország legeredményesebb diáksport egyesülete a Dr. Csik Ferenc DSE lett. Az 1996- évi iskola összevonás óta az iskola Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium néven működik, mely 2016-ban felújított judo tornatermét Dorogi László előtt tisztelegve, róla nevezte el.

Tisztelettel Emlékezünk Rá!

https://www.judoinfo.hu/index.php/homepage/hazai/20045-elhunyt-dorogi-laszlo-judomester?fbclid=IwAR0xrb4lzLaOzOjhx1Qft1C8GmWOBkL8r74jsGFfqmOHyiX2ynhGN-coXlU

Egyéb híreink

2023-2024.

Sportprogram az alsó tagozaton

2023. szeptember 12-én hagyományainkhoz híven az Európa Ligetben ismét megtartottuk szokásos őszi sportprogramunkat. Napközis szervezésben a testnevelő tanárokkal együttműködve különböző ügyességi játékos feladatokat oldottak meg

medvevar medve
2023-2024.

MedveVár – leendő elsős foglalkozás

Tájékoztató 2024-2025. tanév leendő 1. osztályos tanulói számára   A leendő első osztályos tanulók és szüleik számára lehetőséget biztosítunk iskolánk megismerésére: MedveVár 2023. szeptember 29.

373682864 1219094485661927 2952787432338133581 n
2023-2024.

Tanévnyitó ünnepség

Szeretettel köszöntünk minden kedves diákunkat, szüleiket, pedagógusainkat, dolgozóinkat, támogató partnereinket a 2023/2024. tanév megnyitásának alkalmából! Tanévnyitó ünnepségünkön részt vett két régi diákunk is. A tavaly

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.