A kirándulások összefoglalóit az osztályfőnökök készítették:
Az 1.a osztály kirándulásáról az összefoglalót az osztályfőnök, Vámosiné Vitáris Márta készítette:
Május 8-án MÓKUS osztályunk (1.a) 18 fővel vett részt a pályaorientációs napon. A Fővárosi Állatkertbe mentünk. Egész napos programon volt alkalmunk az állatok megfigyelésére.
ÖKO iskolánk programjával összefüggésben a gyerekek megismerkedhettek az állatok élőhelyével, viselkedésével, táplálkozásával stb. Beszélgettünk velük az állatok gondozásának fontosságáról, a környezetvédelemről és az ökológiai egyensúly felbomlásáról, a fenntartható felelősségről.
A gyerekek térképet is kaptak, így tájékozódási képességeiket is gyakorolhatták.
A fóka show is bemutatta, milyen játékosak is tudnak lenni az állatok, de a Mókusok is!
Jól éreztük magukat az állatsimogatóban és az állatkerti játszótereken és a fagyizás alatt is!
Az 1.b osztály kirándulásáról az összefoglalót az osztályfőnök, Urbán Katalin készítette:
Az 1.b osztály május 10-11. között kétnapos kiránduláson vett rész Ceglédfürdőn.
Izgalmas volt már a vonatozás is, de utána lovaskocsi várt bennünket az állomáson a gyerekek legnagyobb örömére. Így végig kocsikáztunk a városon egészen a táborig.
Sok-sok program várta a piciket:nemezelés, íjászat, lovaglás, csikósbemutató, drámafesztivál, de végigsétáltunk a tábor melletti erdőben létrehozott vízgazdálkodást, hulladékgazdálkodást bemutató tanösvényen is.
Este volt pizsi party, csokieső, másnap számháború és végül ismét a csodaparipákkal indultunk haza
Az 5.a osztály Budapesten kalandozott pénteken és szombaton. Pénteken az MTA-ban vettek részt a gyerekek egy múzeumpedagógiai foglalkozáson, melynek keretében Arany János és Petőfi Sándor barátságát vették górcső alá.
Szombaton a Citadellához sétáltunk fel a Filozófusok kertjét érintve, majd a csúszdaparkban játszottunk egy nagyot
Iskolánk 5.b osztálya Balatonfenyvesre kirándult, ahol a gyerekek játékos formában megismerkedtek a tó növény- és állatvilágával, valamint természeti kincseinek védelmével.
Az ismeretszerzés mellett sok kalandban, játékban, sétában, pancsolásban, kagylógyűjtésben, pillecukor sütésben és művészeti projektekben volt részük.
Az idei osztálykirándulásainkat május 8-9.-én Diósjenőn a Play Wellness Panzió területén töltöttük, ahol a 4.b, az 5.c és a 8.a osztály közösen vett részt egy felejthetetlen két napos programon. Az utazás vonattal történt, ami már önmagában is jó hangulatban telt, hiszen mindenki izgatottan várta a közös élményeket. Megérkezés után rengeteg érdekes és szórakoztató program várt ránk. A nap egyik különlegessége az ebédre készített krumplilángos sütés volt, ahol mindenki megmutathatta konyhai tudását. Nagy sikert aratott a GPS-es kincskeresés is, amely során a 8.a osztálynak csapatokban kellett megtalálnia az elrejtett pontokat és feladatokat. Eközben a 4.b és 5.c osztályok élőcsocsóban mérhették össze tudásukat.
Ezeken kívül a 2 nap során több sportos programokban is volt részünk: fejfociban, ping-pongban, röplabdában, homokfociban, biliárdban, hagyományos csocsóban és kidobóban is megküzdöttünk egymással. Utóbbiban tanárok részvételével is. Este sem unatkoztunk: részt vettünk egy izgalmas vadlesen, idegenvezető segítségével, majd csapatépítő activity következett, A rendkívül változatos és színes programok mellett az osztályok közötti barátság megerősödött és elmélyült. A kirándulás minden résztvevő számára remek élményt nyújtott. Biztosan sokáig emlékezni fogunk erre a nagyszerű két napra Diósjenőn
A 6.b osztály – a Felfedezők a Tisza-tavon pályázat egyik nyerteseként – szuper másfél napot tölthetett Tiszafüreden. Volt itt minden: kenuzás, fejtágítás, röpi, foci, bográcsozás, vidámság és önfeledtség! Ami nem volt: szúnyog, baleset, veszekedés és unalom. Külön köszönet az egri érdekeltségű szervezőknek, fantasztikus fiatal csapat támogatott és segített minket!
A 7. évfolyam itthon maradt tanulói május 8-án az Európa Ligetbe látogattak el, ahol a sportpályán aktív mozgással töltötték az időt. Ezután egy rövid kvíz segítségével néhány érdekességet tudhattak meg a liget történetéről. A
programot a fagylalt világnapján közös fagyizással zártuk, és közben érdekfeszítő történeteket hallhattunk Spisák Béla nyíregyházi cukorkakészítő mesterről, akiről kiderült, hogy az egyik tanulónk felmenője. A sóstói Múzeumfaluban kiállítás tekinthető meg a hagyományos cukorkakészítés eszközeiből és magáról a folyamatról is.
Köszönjük Pörzse Izabella, 7.a osztályos tanulónak, hogy megosztotta velünk a családi történetet!
Nagy Nikolett, Papp Zita
Pénteken igazán különleges programon vehettek részt a 9.B és a 10.B osztályok tanulói: kipróbálhatták a sárkányhajózást a Dunán. Persze az elején volt némi izgalom, de hamar összeállt a csapat és megtalálták a ritmust.
Iskolànk 10.A ès 10.B osztàlya 4 napos tanulmányi kiràndulàson jàrt Olaszországban,ahol több vàrossal is megismerkedtünk közelebbről, pl.Trieszt és Verona, Shakespeare Rómeó és Júliájának helyszíne. Itt még mindig érezhető volt a februári téli olimpia szellemisége. A történelmi óvàrosok utàn a tenger felè vettük az irányt, ahol a vízivilàg szèpsègeit csodàlhattuk meg, pl. medúzákat. Vègül hazafelé Szlovèniàban Európa egyik legnagyobb cseppkőbarlangjànak lépcsőrendszerét másztuk meg. Az utolsó napot a szlovéniai Piran festői vàrosàban zàrtuk a tenger mellett.
Iskolánk 8.c és 11.B osztálya Kesztely-Balatonmáriafürdőn kirándultak. Keszthelyen Dottó-vonattal utaztak és megismerkedtek a vonatvezető munkájával, majd a Festetics-kastélyban és a városban egy kvízt töltöttek ki, valamit megnézték Csik Ferenc szobrát a Balaton partján. Balatonmáriafürdőn a pancsolásé volt a főszerep.