Siker az Országos Röplabda Diákolimpián

Váraljainé Gálffy Andrea tanárnő összefoglalója a Röplabda Országos Diákolimpia döntőjéről:
„2026. január 30 – február 01. között került megrendezésre, a röplabda diákolimpiai döntő Kaposváron.
Iskolánk leány csapata megvédte a tavalyi bajnoki címét, az idei erőpróbán is fantasztikus teljesítménnyel, ismét Országos Bajnokok lettünk!
Nagyot küzdöttek a lányok, szinte minden csapat kimagaslóan teljesített, kiegyenlített volt a mezőny, ezért is hatalmas teljesítmény, hogy meg tudtuk védeni bajnoki címünket!
Hozzájárult a győzelmünkhöz, hogy egymást segítették lányaink, példaértékű az összetartásuk, az akaraterejük, voltak olyan mérkőzéseink, amit hátrányból tudtunk győzelemre vinni, ehhez a csapat egységének nagy szerepe volt.
Szeretnénk köszönetet mondani Deák Ferencnek, a Vasas edzőjének, aki immár harmadik éve segíti munkánkat a diákolimpiai döntőkön.
Nem utolsó sorban nagy köszönet a szülőknek, akik három napig a mérkőzéseken
„síppal, dobbal” drukkoltak, és segítettek amiben csak tudtak, hogy sikerrel zárjuk a döntőt!
Minden évben, külön díjazzák a legjobb játékosokat és a felkészítő tanárokat.
Az idei díjazottak:
Legjobb támadó játékosok:
Fodor Lili 11.C
Klein Maja 12.A
Mihálszki Vilma 11.C
Legjobb testnevelő, felkészítő:
Váraljainé Gálffy Andrea
Deák Ferenc
A csapat tagjai:
Fodor Lili 11.C
Kis Gréta 9.B
Klein Maja 12.A
Kruppa Lujza 11.C
Mihálszki Vilma 11.C
Mondi Napsugár 9.B
Németh-Bedike Niké 9.A
Németh Szonja 10.A
Piros Janka 11.B
Such Sarolta 9.A
Szalay Villő 12.B
Vértes Luca 11.C”

Egyéb híreink

2025/26-os tanév

Drogprevenciós előadás

Köszönjük Szarvas Erika, a BRFK Bűnmegelőzési Osztály őrmesterének magas színvonalú előadását, amelyet ma tartott diákjaink számára. Az előadás célja az volt, hogy felhívja tanulóink figyelmét

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.