Iskolánkban járt Andrásfi Tibor, olimpiai és Európa-bajnok magyar párbajtőrvívó

„Iskolánk vendége volt Andrásfi Tibor, olimpiai és Európa-bajnok magyar párbajtőrvívó.
A programot az OVEP – Olimpiai Értékek Oktatási és Nevelési Programja – szervezte.
A tanulóink nemcsak a kiváló sportolóval ismerkedhettek meg, hanem betekintést nyerhettek azokba az értékekbe is, amelyek az olimpiai eszme alapját képezik. Ilyenek a csapatszellem, a fair play, a kitartás, a tisztelet és a barátság.
Az olimpiai filozófia a test, a szellem és a lélek harmóniájára épül, az OVEP módszertana is ezt a szemléletet követi: célja, hogy a gyerekek a mozgáson és aktív tevékenységen keresztül ismerjék meg és éljék meg ezeket az értékeket mindennapi életükben.
Andrásfi Tibor beszélgetése szintén ezekre az eszmékre épült. A diákok megismerhették sportolói pályafutását, céljait, mindennapi edzésrutinját, valamint azokat a kihívásokat, amelyekkel a versenyek és felkészülések során találkozott.
A programot Sátor Attila testnevelő tanár vezette. Eseményt megtisztelte jelenlétével Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára; Szijj Lilla, a MOA tanácstagja és az OVEP program menedzsere; valamint Pignitzky Dorottya, sportigazgatósági főmunkatárs.
Tanítványaink, Somody Beáta tanárnő vezetésével a vizuális kultúra órákon sporttal kapcsolatos témában alkottak kiemelkedő színvonalú munkákat. Az OVEP és a Magyar Olimpiai Akadémia népszerűsíti a fair play szellemiségének, az együttműködés a sport által fejlesztett készségek érvényesülését és adaptálását a mindennapi életben. Programjuk plakátjához tanulóink alkotásait használták fel és mutatják be roadshow keretében a magyarországi iskolákban. Tanulóink rajzai bekerülnek a MOB 2026-os naptárába is.” (A szöveget összeállította: Vincze Judit, főigazgató-helyettes és Jakab Ágnes)

Egyéb híreink

2025/26-os tanév

Drogprevenciós előadás

Köszönjük Szarvas Erika, a BRFK Bűnmegelőzési Osztály őrmesterének magas színvonalú előadását, amelyet ma tartott diákjaink számára. Az előadás célja az volt, hogy felhívja tanulóink figyelmét

szuloi kep 597x406 1
2025/26-os tanév

Szülői értekezlet – 5.c

Tisztelt Szülők!   Tájékoztatjuk Önöket, hogy Gyetván Krisztina osztályfőnök, az 5.c osztály szülői értekezletét február 11-én tartja.

2025/26-os tanév

Látogatás a Szamos Csokoládé Múzeumban

A Szamos Csokoládé Múzeumba látogatott iskolánk 5.c osztálya. A programról az összefoglalót Gyetván Krisztina osztályfőnök készítette: „Szombati munkanapunkon az 5.c osztály ellátogatott a Szamos Csokoládé

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.