Európai Sporthét

Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül az EWoS (European Week of Sport), azaz az Európai Sporthét, szeptember 23-30. között. Egy teljes hét, amikor Európa-szerte – és azon túl is – a sportot és a testmozgást ünnepeljük. Így iskolánkban sportágválasztó programot rendeztünk alsós, felsős és gimnáziumba járó diákok számára. Az idei évben  a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok értékein volt a fókusz.

Erre a programra 2024. szeptember 27-én került sor, amit az iskola tornatermeiben és az udvaron tartottunk.

Részvevő diákok különböző sportágakkal ismerkedhettek meg, melyeken iskolánk válogatott sportolói, gimnáziumba járó diákok segítették az alsóbb évfolyamra járó gyerekeket.

Judosaink bemelegítőt, és egy kis bemutatót tartottak a diákoknak, ezzel egyidőben a többi osztály kipróbálhatta magát egy különleges atlétikai akadálypályán, lehetet laser fegyverrel lőni, vívni, célba dobni, pingpongozni, tollaslabdázni, illetve egy kooperációs ernyővel csapatépítő játékokat is játszhattak a gyerekek.

A diákok külön beosztás alapján, próbálhatták ki magunka, tudásukat az állomásokon.

Köszönjük a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) és a Trion Sport Egyesület öttusázóinak a közreműködését, és a testnevelőtanárok segítségét.

 

Köszönjük az Önkormányzat KKSEB támogatását!

 

 

 

Budapest, 2024. október 1.                                                  Jakab Ágnes (Szabadidő szervező)

Egyéb híreink

2025/26-os tanév

Részvétel a Komplex Rajversenyen

Bakos Rozália, 6.b osztályos tanulónk Komplex Rajzversenyen való részvételéről az összefoglalót Somody Beáta tanárnő készítette: Bakos Rozália 6.b osztályos tanuló kiváló alkotásával marcius 28-án szombaton

2025/26-os tanév

Siker a Mezei Futás Diákolimpián

A Mezei Futás Diákolimpiáról az összefoglalót Sátor Attila, testnevelő készítette: III. Korcsoport Leány csapat 1.hely Csapat tagjai: Villamayor Panna 5c Herbák Réka 5c Holló Izabella

2025/26-os tanév

Erasmus+ Projekt beszámoló

Az Erasmus+ Programról a beszámolót Hollai Laura (10.A), Villányi Viktória (10.A) és Antal Hanga (9.A) készítették: Márciusban iskolánk két osztálya lehetőséget kapott arra, hogy részt

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.