Alapítványi Bál 2024

2024. február 23-án a Medve Utcai Iskolai Alapítvány és az Szülői
Munkaközösség jótékonysági szülői bált rendezett, aminek témája a farsang volt.
Több vendég is jelmezt öltött és részt vettek a jelmezversenyen. A vendégektől
a legtöbb szavazatot kapott három győztes a szülői felajánlásokból nagyértékű
ajándékcsomagokat nyert.
A bál első részben iskolánk tanárai és diákjai színvonalas előadásokkal
kápráztatták el a szülőket. Tanári tánc, a diákok által előadott néptánc,
akrobatikus rock n roll, akrobatikus fitnesz tánc, balett előadás, pompon tánc
szerepelt a műsorban, amit az iskola énekkara az Apáca show betétdalával zárt.
Vacsora elfogyasztása után Mészáros Árpád Zsolt és párja, Piros Krisztina az
Operett Színház musical színészei léptek fel. Szenzációs előadásukkal
elvarázsolták a közönséget. Fergeteges produkciójukkal mindenkit bevontak a
közös táncolásba. A bál egy jó hangulatú retro bulival folytatódott.
A műsorok között tombolahúzásra is sor került, ahol szülői felajánlásokból
rengeteg nagyértékű ajándék került kisorsolásra. A fődíjak – Logiscool
programozó képzés és táborozás, időszakos autószervíz inspekció Bosch Szervíz , business
éves állapotfelmérés, 6 személyes VIP páholy jegy az Operába, manager szűrés, 2
éjszakás 2 fő részére szóló wellness hétvége – mellett számos koncertjegy,
ékszer, márkás italok, ajándékkosarak, ajándékutalványok találtak a boldog
nyertesekre.
Nagyon hálásak vagyunk és köszönetet mindunk a szülöknek a támogatásért, a
nagyvonalú felajánlásokért és a sok segítségért!

Polgár Anikó és Czira Erika

Egyéb híreink

2024/25-ös tanév

Részvétel a Fővárosi Komplex Rajzverseny

Deák Vera Lili 10.C osztályos tanulónk részt vett a Fővárosi Komplex Rajzverseny döntőjében március 8-án. A II.kategória 5. korcsoportjában a beadott es a verseny helyszínén

2024/25-ös tanév

Siker a II. kerületi Röplabda Diákolimpin

2025. február 27-én rendezték a II. kerületi III. korcsoportos Röplabda Diákolimpiát. Iskolánkat az 5.b osztályból 6 diák, a 6.a osztályból egy diák képviselte. Az 5.osztályosok

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.