Madarak és fák napi bábelőadás – ÖKO alsó tagozatos program

1
A Medve utcai alsó tagozat az érettségik miatt idén kicsit később 2023. május 18-án rendhagyóan ünnepelte a Madarak és Fák napját.
Ezen a napon a 3. órában, az aulában egy színes-látványos mozgalmas-verses, sok tanulsággal szolgáló bábelőadáson vettek részt az alsós gyermekek. Előadásunkat megtisztelte Polgár Anikó – intézményvezető és Herczeghné Leitner Krisztina – intézményvezető-helyettes is.
A Brummogó Bábszakkör által megjelenített Madarak szépségversenyéről szóló bábjelenet és Gyárfás Endre: Madárparádé című verses összeállítás célja „ZÖLD” figyelemfelhívás = a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet hirdető gondolkodásmód népszerűsítése.
Az előadás végén az osztályok – az előzetes feladatként elkészített – „boldogság kék madarát” helyezték fel a faliújságra, s emlékül kiscserépbe ültette juharfácskát vihettek magukkal, melyet továbbgondoznak majd.
Köszönet a színvonalas előadásért a Brummogó Bábszakkörnek, s a szakkörvezető Vámosi Márta tanítónőnek, de minden osztálynak, minden tanító néninek is, akik a lehetőségeikhez és kapacitásukhoz mérten aktívan, lelkesen vett részt ezen a hangulatos ZÖLD programon!
(Vámosiné Vitáris Márta, tanítónő, szakkörvezető)

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Egyéb híreink

Tanulmányi eredmények

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

 2023. november 10-én tartott Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójában, az alsó tagozat 4.b osztályából a Nyelvtangekko csapat 3. helyezést ért el. Gratulálunk  Bakos Rozáliának                      Berár-Guóth

2023-2024.

Alsós vers-és prózamondó verseny

November 15-én iskolánk házi vers- és prózamondó versenyt szervezett alsó tagozatos diákjaink számára, melynek a Németh László Könyvtár adott helyszínt. Brichta Barnabás, 1.b osztályos tanulónk

2023-2024.

Siker a 7. Magyar Klipszemlén

Szij-Pethes Bence, iskolánk 9.A osztályos tanulója a csapatával a 7. Magyar Klipszemlén Legjobb rendezés kategóriában 3. helyezést ért el. Gratulálunk!

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.