Megemlékezés iskolánk 150 éves fennállásáról

2023 0316 Csik150 1
  1. március 16-án tartottuk megemlékezésünket Csik Ferencről és iskolánk 150 évéről.

Ünnepség keretében a százötven év történéseibe kaphattunk bepillantás. A színdarab során egyfajta időutazáson vettünk részt, egészen az iskola alapításától napjainkig kerültek bemutatásra az iskola főbb történeti érdekességei diákjaink segítségével.

Felelevenítették Németh László iskolánkhoz kötődő életútját, és megemlékeztek Dulovits Jenőről is, iskolánk matematika tanáráról, aki már akkor több szabadalommal rendelkező feltaláló és fényképész is volt.

Egy jelenet erejéig pedig Németh László írót, a Medve utcai iskola egykori diákját, később tanárát és iskolaorvosát leültették egy kávéházi asztalhoz névadónkkal, Csik Ferenccel, akik a valóságban sohasem találkoztak, pedig egy időben éltek és mindketten orvosi egyetemet végeztek.

A színdarab szöveg- és forgatókönyvét Kullmann-né Juhász Edit és Hőnig Anikó írták. A darabban a tanárok mellett a 4.a, 5.b, 9.B, 9.A és 10.B osztály tanulói szerepeltek.

A megvalósításban segítő tanárok Polgár Anikó, Császár Katalin, Farkasné Málinger Tünde, Leitner József és Váraljainé Gálffy Andrea voltak.

 

150 ev jelenet

150 ev

2023 0316 Csik150 5

2023 0316 Csik150 10

Egyéb híreink

medvevar medve
2023-2024.

MedveVár – leendő elsős foglalkozás

Tájékoztató 2024-2025. tanév leendő 1. osztályos tanulói számára   A leendő első osztályos tanulók és szüleik számára lehetőséget biztosítunk iskolánk megismerésére: MedveVár 2023. szeptember 29.

2023-2024.

Sportprogram az alsó tagozaton

2023. szeptember 12-én hagyományainkhoz híven az Európa Ligetben ismét megtartottuk szokásos őszi sportprogramunkat. Napközis szervezésben a testnevelő tanárokkal együttműködve különböző ügyességi játékos feladatokat oldottak meg

370210810 1216654719239237 3813373626623656258 n
2022/23-es tanév

Irány a csillagos ég! – pályázat

Technikatanárok Országos Egyesülete és a Balatonfűzfői VÁCISZ Egyesület által meghirdetett Irány a csillagos ég Országos pályázat döntőjébe került pályamunkák eredményhirdetésére Balatonfűzfőn került sor szombaton. A

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.