Látogatás a Haszonkert Konferencián

Iskolánk több osztálya járt a Várkert Bazárban megrendezett Haszonkert Konferencián. Az alsósok topiáriákat készítettek a GYÍK Műhely programján, mely a legnépszerűbb foglalkozás volt a rendezvényen. Két gimnazista tanulónk rövid beszámolót írt az eseményről:

Csáki Lili (10.A): A mai napon a Várkert Bazárba jöttünk el a kertészeti kiállításra. Mikor ideértünk az osztályt 2 részre osztottuk. Az első csoport először festett. Nagyon érdekes feladatok voltak ugyanis volt, hogy az ügyetlenebbik kézzel, volt, hogy félig csukott szemmel kellett alkotni. Minden rajzunkat egy levélről mintáztuk. Kis szünet után körbejártuk a kiállítást és végül a Pannonhalmi Apátság gyógynövény termesztéséről és termékeikről beszélgettünk. Én személy szerint nagyon élveztem.

Dános Zsombor (10.A): A program menete és annak témájának bemutatása érdeklődést felkeltő, lenyűgöző módon volt tálalva. A programon festeni is volt lehetőség, egy kifejezetten hozzáértő szakember vezetésével, felettébb elnyerte a tetszésem, mert egy fajta módon a gyerekkorom idézte. Viszont a kedvencem az illat múzeum volt. Nagyon különleges illatú és hatású termékeket láttunk. Az utána levő kis felismerős játék kellően izgalmas és informatív volt.

278879598 857289735175739 1283313273709381093 n

Egyéb híreink

napkoziugyelet1
2026/2027-es tanév

Ügyelet

Kedves Szülők! Október 26. és 30. között a munkanapokon, de. 7 óra és 16:30 között ügyeletet biztosítunk. Az alábbi linken tudnak ügyeletet igényelni: a jelentkezésnek 

2026/2027-es tanév

MedveVár – leendő elsős foglalkozás

Szeretettel várjuk a leendő elsős gyerekeket és szüleiket 2026. október 16-án, 16:00-tól az első MedveVár foglalkozásra! A leendő elsős programon megismerkedhetnek a szülők és a

2026/2027-es tanév

Siker a Kerületi Kaptatón!

Az erről szóló cikk a Budai Polgár október 4-i számában olvasható el, az alábbi linken: https://www.budaipolgar.hu/lapszamok

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.