Search
Close this search box.

Állatok Világnapja az alsó tagozaton

„A „zöld gondolkodású” alsós tanulóink és tanítóink egy nagyszabású projekt munkával készültek az ÁLLATOK VILÁGNAPJÁRA.
Vámosiné Vitáris Márta szervezésében az idén iskolai „házi” élő állatos ÁLLATBEMUTATÓKKAL, komoly „saját „ állataikról készült ppt –s előadásokkal készültek a lelkes 3.-4. osztályos tanulók.
E programmal csatlakozott iskolánk az országos projekthez – az ÁLLATVÉDELMI TÉMAHÉTHEZ. Már szept. 30- okt. 4-e között elindult a reklámkampány = az osztályok saját maguk által megalkotott plakátokkal, és az állatbemutatókra szóló belépőjegyek megrajzolásával készültek a nagy napra.
OKTÓBER 4-én az első három tanítási órában „forgószínpados” beosztásban történtek a 3.-4. osztályos állatbemutatók. A trópusi achát csigák, törpe nyuszik, kaméleon, szárazföldi és vízi teknősök mellett az akváriumi halak életéről – jellemzőiről és a FELELŐS ÁLLATTARTÁSRÓL hallgathattak sok érdekességet, melyet nagyon nagy figyelemmel és aktívan hallgattak a kicsi – 1-2. osztályos – vendégek.
Az ÁLLATVÉDELMI TÉMAHÉT programjának lezárásaként a ZÖLDBE öltözött alsósok nagy szívet formázva, közepén az állatvédelmi logóval – ezzel vettek rész a TITKOS KÜLDETÉSBEN
Köszönet Kalla Viktória , Urbán Katalin és Csizmadia Attila tanítóknak az előadások- állatbemutatók színvonalas létrehozásáért és a kísérőként résztvevő Kollégák támogató, együttműködő segítségéért.
Programot Herczgné Leitner Krisztina – főigazgató-helyettes is megtekint ette.”
Vámosiné Vitáris Márta,
tanító – Alsós ÖKO alkotókör vezető

Egyéb híreink

2024/25-ös tanév

Mackókuckó tudósítás

„MACKÓKUCKÓ tudósítás 2025. január 22. MACKÓKUCKÓNK újra kinyitott január 22-én, szerdán! Leendő elsőseinket Vámosiné V. Márti néni várta egy „farsangi együttbrummogáson”, hiszen „Itt a farsang

2024/25-ös tanév

Részvétel a Szeretetcsoki akcióban

Iskolánk 10.B osztálya részt vett a Szeretetcsoki akcióban. A Mátrix Közhasznú Alapítvány működteti a „Szeretetcsoki” gyermektámogató csokigyűjtést, amely révén egy tábla csoki mellékleteként rajzokat vagy

2024/25-ös tanév

Mosolygós Képzelet Rajzszakkör

A MOSOLYGÓS KÉPZELET rajzszakkör ezekkel a „szerencsés” malacokkal kíván szerencsét és boldogságot a 2025-ös évben. (Urbán Katalin tanító, a szakkör vezetője)

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.