Megemlékezés iskolánk 150 éves fennállásáról

2023 0316 Csik150 1
  1. március 16-án tartottuk megemlékezésünket Csik Ferencről és iskolánk 150 évéről.

Ünnepség keretében a százötven év történéseibe kaphattunk bepillantás. A színdarab során egyfajta időutazáson vettünk részt, egészen az iskola alapításától napjainkig kerültek bemutatásra az iskola főbb történeti érdekességei diákjaink segítségével.

Felelevenítették Németh László iskolánkhoz kötődő életútját, és megemlékeztek Dulovits Jenőről is, iskolánk matematika tanáráról, aki már akkor több szabadalommal rendelkező feltaláló és fényképész is volt.

Egy jelenet erejéig pedig Németh László írót, a Medve utcai iskola egykori diákját, később tanárát és iskolaorvosát leültették egy kávéházi asztalhoz névadónkkal, Csik Ferenccel, akik a valóságban sohasem találkoztak, pedig egy időben éltek és mindketten orvosi egyetemet végeztek.

A színdarab szöveg- és forgatókönyvét Kullmann-né Juhász Edit és Hőnig Anikó írták. A darabban a tanárok mellett a 4.a, 5.b, 9.B, 9.A és 10.B osztály tanulói szerepeltek.

A megvalósításban segítő tanárok Polgár Anikó, Császár Katalin, Farkasné Málinger Tünde, Leitner József és Váraljainé Gálffy Andrea voltak.

 

150 ev jelenet

150 ev

2023 0316 Csik150 5

2023 0316 Csik150 10

Egyéb híreink

2024/25-ös tanév

9.A és 9.B Olaszországban kirándult

Iskolànk 9.A ès 9.B osztàlya 4 napos olaszorszàgi kiràndulàson vett rèszt , ahol a tengerparti sètàk ès sportderbik mellett  megtekintettük az Adria parti miramari kastèlyt,

2024/25-ös tanév

Adomány

Tisztelt Szülők!   Mindannyiunkat nagyon megrendített szeretett kollégánk, Attila elvesztése. Megfogalmazhatatlan fájdalommal gondolunk rá. Felesége egyedül maradt három kisgyermekkel.   Aki segíteni szeretne az árván

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.