Alsó
Tagozat
Iskolánkról
Intézményünk szép, jól felszerelt épületében 12 évfolyamon zajlik az oktatás.
A nyolc alsós osztály külön épületszárnyban, a nagyobb korosztályoktól jól elkülönülve, családias légkörben éli hétköznapjait.
Világos, barátságosan kialakított, ízlésesen berendezett osztálytermekben folyik az oktató- és nevelőmunka.
A tanítók első osztálytól egészen negyedik osztályig viszik az osztályokat, így négy éven át megvalósítható egy testreszabott, a tanulók egyéni képességeit figyelembe vevő fejlesztő munka. Fejlesztő pedagógusok, pszichológus, logopédus és pedagógiai asszisztensek segítik őket.
Boldog Iskola
Herczeghné Leitner Krisztina igazgatóhelyettes vezetésével az 1. és 2. évfolyamos osztályfőnökök és tanulóink részt vesznek a boldogság programban.
Munkájuk eredményeként elnyertük az „Örökös Boldog iskola” címet. Ezeken az órákon a gyerekek megismerik, hogy mit jelent a pozitív gondolkodás, az egymásra figyelés, elfogadás.
Egy vidám, kiegyensúlyozott osztályban nevelkedő kisgyerek sokkal nyitottabb, bizalommal fordul a világ felé, könnyebben kezeli a stresszt, nem menekül el a kihívások elől.
Célunk, hogy az alsó tagozat minden osztálya bekapcsolódjon a boldogság programba.
Szabadidős lehetőségek
A szabadidő hasznos eltöltésére számos lehetőség áll a gyerekek rendelkezésére.
A zene iránt érdeklődő gyerekekkel a kerületi zeneiskola tanárai foglalkoznak hangszeres zeneórákon, a sportszerető tanulók sok sportág közül választhatnak: elsajátíthatják a kosárlabda, labdarúgás, judo, fitkid fortélyait.
Oktatás
A 2025-2026. tanévben az alábbi első osztályok indítását tervezzük:
– 1. a osztály – Köznevelési típusú sportosztály – angol nyelvoktatás, emelt szintű testnevelés, úszásoktatás. Azok a tanulók járhatnak ide, akik megfelelnek a sportalkalmassági felmérésen.
Feladatok egy akadálypályát képeznek, melyet a gyerekekkel először közösen végéig csinálunk, majd önállóan kell végig menniük az állomásokon.
– A feladat slalom futással, bóják kerülgetésével kezdődik, majd egy nagy bója megkerülésével padon felfutás következik a bordásfalra, vándormászás végig a bordásfalon, szivacsra leugrás, előre bukfenc, labdavezetés lábbal majd gurítás padon, utánozó mászások (pók-rák-nyuszi), majd felfordított padon egyensúlyozás ezt követően célbadobás kislabdával.
– 1. b osztály – Körzetes beiskolázású, művészeti orientáltságú osztály – heti két dráma tanóra. Lehetőséget adunk a rajz, ének, bábművészet és dráma iránt érdeklődőknek, hogy kibontakoztassák tehetségüket.
Medvevár
Leendő elsőseink számára „MedveVár – Játszóházat” hirdetünk, ahol a nagycsoportos óvodások izgalmas, játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg iskolánkkal. A szülők számára itt lehetőség nyílik a személyes beszélgetésen túl arra is, hogy megismerkedjenek az iskola épületével és betekintést nyerhetnek az itt folyó nevelő-oktató munkába.
Sportalkalmassági feladatok:
Feladatok egy akadálypályát képeznek, melyet a gyerekekkel először közösen végéig csinálunk, majd önállóan kell végig menniük az állomásokon.
- A feladat slalom futással, bóják kerülgetésével kezdődik, majd egy nagy bója megkerülésével padon felfutás következik a bordásfalra, vándormászás végig a bordásfalon, szivacsra leugrás, előre bukfenc, labdavezetés lábbal majd gurítás padon, utánozó mászások (pók-rák-nyuszi), majd felfordított padon egyensúlyozás ezt követően célbadobás kislabdával.
Hírek
Brummogó Bábszakkörünk fellépett a Habakuk Óvodában
„Brummogó báb ovis fellépése – mese Egy szép tavaszi napon a kis Brummogókért egy kis busz érkezett a Medve utcába és a 27 szakkörös felkerekedett,
MedveVár, leendő elsős program
„Március 7-én került sor a Medvevár harmadik programjára, amely egyben a tanév utolsó ilyen eseménye volt. A leendő elsős gyerekek, és szüleik látogattak el a