Search
Close this search box.

Iskolai fotópályázat

Ebben a tanévben meghirdettünk egy fotópályázatot, melyen alsó és felső tagozatos tanulóink és gimnazistáink egyaránt indulhattak. A fotók az alábbi négy téma valamelyikéhez kellett, hogy kötődjenek: természetfotó, sportfotó, fekete-fehér, Csikos életképek.
Az alsó tagozaton Kocsis Levente 4.a osztályos tanuló Élni akar című képe lett a nyertes.
A felső tagozaton Kálmán Mátyás 8.b osztályos diákunk Jeges Duna című alkotása vívta ki a zsűri tetszését.
A gimnazistáinkat szintén megihlette a zajló Duna, s ebben témában készült Westsik Luca Jég varázs címet viselő fotója. Détári Bernadett 9.Ny osztályos tanulót is a hideg telünk ihlette, nyertes képének címe: Téli csipke.
A zsűri szerint a pályázat idei nagy felfedezettje Dévai Levente 10.A osztályos tanuló, aki a fekete-fehér téma mesterének bizonyult. Két fotója is elnyerte az értékelők tetszését. Az első kép címe: Still Life, a másik pedig a Creek címet viseli.
Köszönjük tehetséges diákjaink pályaműveit, valamint Gurdon József tanár úrnak, Zágonyi Judit és Somody Beáta tanárnőknek, hogy koordinálták és segítették a pályázók munkáját. Gratulálunk mindenkinek!

19243370 1821448258173646 917118491165628235 o

19396759 1821449564840182 260907783195409368 n

Egyéb híreink

2023-2024.

Siker a II. kerületi Strandröplabda Diákkupán

Iskolánk tanulói a II. kerületi strandröplabda diákkupán az alábbi eredményeket elérték el: V. korcsoportos fiú csapat: Polonyi Bence és Tóth Gergely (10.B) 2. hely V.

2023-2024.

Siker az Országos Úszó Diákolimpián

Iskolánk tanulói az alábbi eredményeket érték el az Országos Úszó Diákolimpián: I.korcsoport: 4.hely Fábián Boldizsár Milán (3.a) 50 méter gyorsúszás II.korcsoport 3.hely Váradi András (4.a)

Sütik

A weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (Cookie-kat) használunk.